Hangfelvétel alapján utólag leírt igehirdetés

2. rész!

ADÁMI LÁSZLÓ * Ádventi igehirdetés-sorozat * KEDD

Jn 1,5–11

„A világosság a sötétségben fénylik, … és az övéi nem fogadták be Őt”

 

„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem” (Olvasd: Zsolt 139)

Imádkozzunk!

Istenünk, színed elé gyűjtöttél össze bennünket. Mindig is a te tekinteted előtt vagyunk, amikor egyáltalán nem is gondolnánk erre, eszünkbe se jut…. De köszönjük, hogy te magad akarod tudatosítani bennünk: színed előtt vagyunk. S a te Lelked elől nincs hova futni, és igéd világossága elérhet bárhol, ahol te azt elkészíted. Ismered mindegyikünk szívének gondolatait és állapotát. Tudod, ki az, akinek szíve megnyílt már Jézus Krisztus előtt az ő befogadására, s újonnan született a te gyermekeddé. S tudod, ki az, akivel ez nem történt meg, pedig közel van, ott toporog talán a szoros kapu előtt, milyen hosszú idő óta, s mégsem lépett be még. Mindezt tudod. Azt is tudod, hogyha kritikus értelemmel akarjuk figyelni, hallgatni mindazt, ami elhangzik. Hadd élje át mindegyikünk a te igédnek kritikáját, ítéletét szívünk gondolatai és szándékai fölött. És hadd élje át mindegyikünk, hogy előled nincs hova menni. De lehet hozzád menekülni, s kegyelmet találni. Mert ezért küldted el a te szent Fiadat, Jézust. Ezért lett emberré az örök Ige, és tetted őt megváltónkká. Hadd értse meg mindegyikünk, ha eddig nem értette volna: „egy menekvés van, hozzád térni, szívem kitárni, irgalmat kérni”(Ev. Ékv.  431,1.v.). És aztán boldogan ujjongani, mert a sötétség múlik, és már fénylik az igazi világosság. A hit fénye ragyogjon mindegyikünkben, munkáld ezt Szentlelkeddel, örök Igédért, egyszülött Fiadért, Jézusért kérünk. Ámen.

 

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” (Jn 1,5–11)

 

„Az ember gyarló testébe öltözött az örök Ige”. Egész ádventi sorozatunknak ez a címe, Luther egyik karácsonyi énekéből. János evangéliumának a prológusa megmutatja, hogy ki ez: Ki ez, aki emberré lett? És így mutatja meg azután, hogy miért lett emberré. És mindez a János írása szerinti szent evangéliumban is, meg az evangéliumról bizonyságot tevő többieknek az írásaiban azért íratott meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében (Jn 20,31). Így olvastuk a már tegnap fölhangzott igeszakaszban is: Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. És ez azt jelenti, hogy Jézus nélkül nem lehet az embernek élete. Jézusban van az élet értelme, az élet titka, az élet lehetősége, minden egyes ember számára. Mert ki ő? Ő az örök teremtő Ige. Az Isten tulajdon szava, az Istenből való, s ezt fejezi ki így János apostol, hogy: Kezdetben volt az Ige. Ő nem lett, ő volt! Ő volt, és minden általa lett, ami létrejött. Ezért mindenhez köze van, ami csak létezik, égen és földön, teremtményként. Mindenhez joga van, úgy van köze. Sokszor alapvetően hiányzik ennek a megértése, még magukat keresztyénnek valló emberek gondolkodásából is, hogy Jézusnak eleve mindenhez köze van: hát ő az Ige! Minden őáltala és őérte teremtetett, mennyen és földön. És minden őbenne áll fenn; ahogy idéztem tegnap Pál apostol bizonyságtételéből is, a Kolosséi levélből (Kol 1,16.17). Ő az élet igéje, és ő maga a világosság. És minden más, teremtett világosság ő általa lett, aki maga a világosság. És tegnap arra is igyekeztem mindegyikünk figyelmét ráirányítani, hogy egyrészt ez nem elvi kérdés, nem elméleti dogmatika, hanem életkérdés mindegyikünknek, másrészt tényleg nem csak arról van szó, hogy emberek hogy vallottak Jézusról, az imádatnak a vallomásával, hanem arról van szó, hogy Jézus maga mit nyilatkoztatott ki magáról. Ez az ő igénye, az ő abszolút, feltétlen igénye, hogy benne az Isten jelent meg! És idéztem az Úr Jézusnak azokat a szavait is, amelyekben ő maga mondja el; ahogyan az Atyának élete van önmagában, úgy adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában (Jn 5,26). És elhangzott az is, hogy nekünk nincs önmagunkban életünk. Egyetlen teremtménynek sincs önmagában élete, mert teremtmény: mert teremtőjétől függően van csak élete. Akinek önmagában van élete, az a teremtő. Én és az Atya egy vagyunk (Jn 10,30), mondja Jézus. És az az Atyának akarata, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. És aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát sem tiszteli, aki őt elküldte (Jn 5,23). Ezért nem lehet Istent másképpen megismerni és imádni, csak, ha imádom a Fiút. Aki pedig tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem (1Jn 2,23). És ez az antikrisztus lelke (1Jn 4,3), rengeteg féle variációban (elhangzott): Jehova tanúi tévedése, unitárizmus, mohamedánizmus, és annyi minden más… Ahol tagadják az Úr Jézus istenségét, aminek az igényével ő maga szól, ott nem lehet igazi Krisztus-ismeret, ott nem lehet keresztyén hit, ott nem lehet új élet, ott nem lehet üdvösség.

Az emberek világossága ő, az örök Ige, a teremtő Ige, akiben élet volt. És ma erre kell figyelnünk, hogy a világosság ő, az örök Ige és élet. A világosság a sötétségben fénylik, és övéi nem fogadták be. Milyen egyszerű mondat ez, amikor itt olvassuk János evangéliumában: A világosság a sötétségben fénylik. Hát ebben nem érzünk semmi különöset, hát megszoktuk, hogy így van. Miért kell ezt kijelenteni? Azért, mert lelkileg mégis olyan értetlenek vagyunk. A sötétségben, a sötétség hatalmában annyira nem ismerjük, hogy mit jelent ez, hogy Jézus Krisztus a világosság, az igazi világosság. És mit jelent az, hogy ő fénylik… Pedig így van, ahogy ez az egyszerű kijelentés mondja: A világosság a sötétségben fénylik.  Valahol sötét van, egy helyiségben, meggyújtunk egy gyertyát, és ahol a gyertya lángja elkezd világítani, ott oszlik a sötétség. A sötétségnek meg kell hátrálnia ott, ahol világítani kezd a fény. Lám, még egy gyertyával is így van: ahol a fény megjelenik, szűnik a sötétség. Olyan egyszerű, de olyan óriási horderejű kijelentés hát ez, hogy a világosság a sötétségben fénylik.            

Emberek, akik a sötétségben, a sötétség hatalmában vagytok, Istentől elzárva, úgy jöttetek már a világra, és a halál árnyékában vagytok, halljátok meg: a világosság fénylik! És ahova a világosság behatol, ott szűnnie kell a sötétségnek! Hogy van ez mégis, hogy a sötétség nem fogadta be? Hogy van ez mégis, hogy Isten küld embereket, s vannak, akiket egész különleges módon elküldött, mint Keresztelő Jánost, hogy tanúskodjanak a világosságról; s mégsem kell az Istentől küldött világosság! Jézus maga mondja Keresztelő Jánosról, János evangéliuma ötödik részében, hogy ő az égő és világító fáklya volt, mégis csak egy ideig akartatok az ő világosságában ujjongani (Jn 5,35).  Olyanok az Istentől küldött emberek, mint a meggyújtott gyertyák, vagy fáklyák, vagy mécsesek. A gyertyát el lehet oltani. Keresztelő János kivégzésének a történetét is ismerjük. És hányszor és hányféle módon tették el láb alól azokat, akik meggyújtott gyertya,- vagy fáklyaként Jézus Krisztusra akarták irányítani a figyelmet, a történelem során. És nyírják ki és teszik el a láb alól ma is, a világ sok helyén, azokat, akik ilyen meggyújtott lámpások, gyertyák. A gyertyát el tudjuk oltani, a Napot nem tudjuk eloltani! Ha már a Napot említem, – a hasonlat végett teszem ezt –, persze meg kell jegyeznem, hogy a Nap is teremtett égitest, és teremtett fény a fénye. Az ember számára azonban oly világos, oly egyértelmű, hogy a Nap fénye, az nincs a hatalmunkban! A gyertyát el tudjuk oltani, a Napot nem! Isten küldötteit ki lehet nyírni, el lehet oltani, de az igazi világosságot, azt még a keresztre feszítéssel se’ lehetett kiiktatni a világból. Nem semmisíthette meg a sötétség.

Látjátok, mindez benne van ebben az egyszerű mondatban, hogy a világosság a sötétségben fénylik; és a sötétség nem fogadta be. Nagyon érdekes itt az eredeti szó, eltér egy kicsit, – az igekötőjében, hogy így mondjam –, eltér attól a másik szótól, ahogy majd tovább olvasunk arról, hogy mit jelent befogadni az Úr Jézust, és hogy az övéi nem fogadták be. Itt, ezen a helyen, hogy a sötétség nem fogadta be, egy olyan szó áll, ami inkább azt fejezi ki, hogy nem vette a hatalmába. Igen, mert a világosság elől meg kell hátrálnia a sötétségnek. Ahova a világosság behatol, ott nem maradhat a sötétség. Nem gyűrheti le, nem gyűrheti le a sötétség a világosságot! De az az értelem is benne van, ebben a bizonyos szóban, – természetesen –, hogy a sötétség nem fogadta be. Be tud zárkózni a sötétség, és kizárja a világosságot. Isten pedig küldi a világosságról való tanúskodással azokat, akik nem magukra akarják irányítani a figyelmet, hanem az igazi világosságra, Jézus Krisztusra. És akiket, ahogy mondtam, és a történelem is mutatja, hány és hányféle módon el lehet intézni. De a világosságot nem lehet megsemmisíteni akkor sem! Kizárni lehet, be nem fogadni lehet, de ezzel a saját tragédiáját munkálja az ember, akinek nem kell a világosság!

A tanú feladatáról oly szépségesen beszél itt János, azért is, hogy tisztázza: Keresztelő János csak tanú volt, nem ő volt a világosság. Nem az Istentől küldött emberek maguk a világosság! Csak tanúskodniuk kell a világosságról! És ha valóban Isten emberei, Isten küldöttei, mint Keresztelő János, akkor az a dolguk, hogy az igazi világosságra irányítsák a figyelmet. S ennek mindig az a célja, mindenki irányában, hogy higgyenek! Mint ahogy ez a gyertya nem válogatja, hogy csak nekem világít, nektek meg nem; vagy egyiknek közülünk világít, a másiknak meg nem; szórja a kicsiny fénysugarát mindenfelé. Így van azoknak a tanúknak a szolgálatával is, akiket Isten küldött, hogy tanúskodjanak az igazi világosságról, hogy mindenki irányában szórják azt a fényt, ami nem az övék, hanem csak lángra gyúlt szívükből – mert lángra gyújtotta az Isten a hit fényét, tüzét bennük(!) – az igazi világosság, az ereje, az megy tovább. S az a vallomásuk, hogy nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztus Jézust, az Urat (2Kor 4,5). Pál apostolnak ez a szava így kerülhet oda Keresztelő Jánosnak a tanúskodása mellé. S ahogy Pál is, – amikor a vakbuzgó vallásosságból, amivel a sötétségben botorkált, megtérítette őt Jézus Krisztus –, így számol be róla az Apostolok cselekedetei 26. részében, hogy ezt mondta neki Jézus Krisztus: azzal küldelek el, hogy megnyisd a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; és az énbennem való hit által elnyerjék bűneik bocsánatát, és örökséget a megszenteltek között (ApCsel 26,18). Ebben a tekintetben: tanúskodni a világosságról és útját készíteni az emberek szívéhez, persze különleges feladata volt, különleges küldetése volt Keresztelő Jánosnak. Ezt Jézus maga kimondja, amikor arról beszél, hogy az asszonytól születettek között nem volt nagyobb. És mégis, János még az Újszövetség küszöbénél áll. Még az Ószövetséghez tartozik. Ezért volt baj, amikor némelyek leragadtak Keresztelő Jánosnál. János az evangéliumát, az óegyházi emlékezés szerint Efezusban írta. Efezusban volt az is, hogy korábban Pál apostol Keresztelő János tanítványaival találkozott, akik nem ismerték még Jézus Krisztust, nem ismerték még a bűnbocsánat új szövetségét és a Szentlélek ajándékát. Mit tett velük? Rámutatott arra, hogy hát János bűnbánat keresztségével, megtérés keresztségével keresztelt, és azt mondta, hogy abban higgyenek, aki őutána jön: Jézusban! És így lehetett azokat, a Keresztelő Jánostól eredő tanítást ismerő tanítványokat is Jézushoz vezetni. Nem leragadni az emberi szolgánál, nem ő a fény! Nem a gyertya az igazi világosság, noha világít. Tanúskodik arról a sokkal hatalmasabbról, az összehasonlíthatatlan hatalmasabbról, aki az igazi világosság.

A sötétség nem foghatja le a világosságot, ahogy mondtam már az előbb. Az emberi szolgákat ki lehet nyírni, mint ahogy a gyertyát el lehet oltani. Istennek értünk emberré lett Fiát is lehetett keresztre feszíteni, de a világosságot nem lehetett megsemmisíteni. Enyészhetetlen élet erejénél fogva tört elő a halálból is újra (vö. Zsid 7,16b) ő, aki az igazi világosság. Az ember és az embertömegek iszonyú tragédiája, amikor az igazi világosságot kizárja az ember, és kizárják tömegesen az emberek a szívükből. Sajnos, lehet bezárkózni a sötétségbe. És lehet a sötétségben álmodni hamis fényeket. És segítségére jön a Sátán az embernek, hogy mondjam így, lidércfényeket vetítsen eléje az igazi világosság helyett, és műfényeket. Akik az örök Igének, az igazi világosságnak a tulajdonai és  csak vele lehet életük, így tudják mégis a saját tragédiájukat iszonyatos véglegessé tenni, hogy nem kell az, akinek eleve köze van pedig az életünkhöz, és aki által csak lehetséges a valódi élet. Nem kell!  A Sátán, idézőjelben mondom, nagy „segítségére” van az embernek vallásos és filozófiai fedezékek építésében, s arra ösztökéli az embert, hogy jogot formáljak saját magamra. Pedig nincs jogom saját magamra!

Annak van joga rám, aki által, és akiért lettem teremtve! Ez a Sátán nagy hitetése, hogy mi jogot formálni próbálunk magunkra. Ezt írja így Ézsaiás próféta könyvének 53. része, hogy mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, ki-ki a maga útjára tértünk (Ézs 53,6). S jött az igazi világosság, hogy megkeressen és kimentsen… Azért jött, hogy megmentsen! Milyen tragédia, hogy a magára jogot formáló ember mégis fedezékek mögé bújik, bezárkózik, féltve önmagát, a sötétségbe. Mert olyan kényelmetlen tud lenni a világosság! Hát leleplez! Igen, ez a kényelmetlen benne, hogy leleplez. De ne féltsd magadat attól, hogy leleplez az igazi világosság, hisz’ nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megmentessék a világ általa (Jn 3,17). Ő azért jött, hogy a bűnöket elvegye: evégett van a leleplezés. S ezzel szemben mégis mi minden mögé bújik az ember! Saját eszmék: saját igazság, amivel magamat akarom igazolni, emberekkel szemben is, meg az Istennel szemben is. És így csupa merő hamisság lehet csak az egész. Saját Isten-kép, saját Jézus-kép. Elszorul a szívem, ha ilyet hallok valakitől, hogy ez, vagy az nem illik bele az ő Jézus-képébe. Hát nem arról van szó, hogy az én Jézus-képem az milyen, és lám, én azt hogy alakítottam ki magamnak. Hanem arról van szó, hogy kicsoda az igazi Jézus. És úgy ismerjem meg őt, ahogy Luther tudott vallani róla: „Az Atyától öröktől fogva született, valóságos Isten és a Szűz Máriától született valóságos ember, az én Uram! Aki engem, elveszett és megítélt embert megváltott”.

Jézus Krisztus, amikor arról szól a János evangéliuma 3. részében, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16), ezután kénytelen mégis arról szólni, – a csodálatos ígéretet követően, hogy aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre –, kénytelen arról szólni, hogy aki nem hitt neki, benne, az már elítéltetett. S mi ez az ítélet? Az, hogy a világosság eljött a világba, és az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak voltak (Jn 3,19). Ez a tragédia! A világosság a sötétségben fénylik, és szükségünk van a világosságra, hogy ne maradjunk a sötétség hatalmában. Ne maradjunk a Sátán megkötözöttei, és önmagunkba becsavarodott elveszettek. És mégis, az övéi nem fogadták be őt!

Mennyien azok közül sem fogadták be őt, akik pedig emlegetik. Olvassák a Bibliát, rendszeres igehallgatók, ismerik, talán hirdetik, és mégsem az övéi! Jézus Krisztusnak a világossága, bárcsak a ma köztetek hangzó tanúskodáson keresztül is, elérne minden szívet! Úgy, hogy leomoljanak az Isten ismerete ellen emelt magaslatok és fedezékek, és szűnjön a bujkálás. Mért kellene a sötétségbe bezárkózni, amikor eljött a világosság?! És amikor hirdettetik az élet világossága, mindazok által is, akik megismerhették, akik az övéi lettek, akikre rábízta, és küldetésként adta nekik, hogy őt hirdessék, hogy őt hirdessük.

Az igazi világosság, akinek eleve köze van mindenhez e világban, személyesen akarja önmagát ajándékozni mindegyikünknek, hogy életünk legyen, és a világosságban járjunk, ne botorkáljunk a sötétségben! Ahol a sötétségben botorkáló ember nem tudja, hogy hova megy. Ó, de sok ember nem tudja, hogy hova megy! Nem tudja, hogy a kárhozatba megy Jézus nélkül, és a szívét bezárva előle. Jézus figyelmeztet, amíg nálatok van a világosság, addig járjatok a világosságban, hogy a sötétség rátok ne boruljon (Jn 12,35). Ő, aki az igazi világosság, megsemmisíthetetlen. Az ő tiszta fénye és örök világossága fog győzni mindenen! Hát miért bújnál a sötétségbe? Az örök Igének, aki által, és akiért teremtve lettél, neki van joga rád, és kegyelmesen akarja ezt a jogát gyakorolni, hát ne zárkózz előle semmiféle fedezék mögé! Ne húzd le a redőnyt, és ne zárd be a szíved ajtaját! A sötétségben lidércfények és műfények lehetnek, ezekkel csak csalhatja önmagát az ember, és csalhatja az embert a Sátán, aki a sötétség fejedelme. Isten elküldte az igazi világosságot, az ő Fiát, hogy átvigyen, megszabadítva átvigyen a sötétség hatalmából az ő királyságába.

Bárcsak mindegyikünknek kellene az igazi világosság, hogy a szívünkben ragyogjon, és az életünkből elősugározzon. Annyiszor énekeljük a gyönyörű éneket, de vegyük komolyan: „Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem, míg a homályon át a lelkem otthonát, világosságodat elérhetem”. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálát adunk neked, hogy te az igazi és örök, és csodálatos világosság vagy. Éltető világosság. Uram, hadd értse meg mindegyikünk, hogy nélküled nem élet az életünk, nélküled csak sötétség van. Hadd értse meg mindegyikünk, a legnagyobb tragédia, ha előled bezárkózunk a sötétségbe, mert a sötétség a te világosságodat nem semmisítheti meg, de minket örök vesztünkbe nyelhet el magával a sötétség hatalma, ha neked nem engedünk. Akik már megismerhettünk Uram, téged, mert beengedtük világosságodat, leleplező világosságodat a szívünkbe, hadd engedjük életünk minden területét át neked. És hadd legyünk tanúid, akik azért tanúskodnak, hogy általunk is mások higgyenek benned. Egész magatartásunkból, viselkedésünkből, a mindennapi életünkből legyen egyértelmű, hogy nem magunkhoz akarunk másokat kapcsolni, hanem egy a fontos, hogy hozzád találjanak mások is: mindenki, s higgyenek benned! Látod, Uram, milyen sokunkat szorongat szívünk mélyén annak a tudata, hogy családtagjaink elveszettek még, nem nyílt meg a szívük még előtted. Könyörgünk értük, és könyörgünk együtt, hogy engedjenek neked, a világosságnak. Ahogy tanúknak a gyertyafényén keresztül is a te világosságod ér el emberszíveket, emberi szóban, emberi szolgálatban, emberi állhatatosságban a te hatalmad és világosságod ereje mutatkozhat meg. Könyörülj körülöttünk is sokakon még, hogy hozzád segíthessük őket, és benned megtalálják az élet világosságát! Köszönjük, Úr Jézus Krisztus, hogy átjárhatja egész valónkat önmagadról adott fenséges kijelentésed: én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Igen, Uram, hadd feleljük ezt, átadva igazán neked az életünket. És te beszélj tovább velünk, ezen az estén is, te készítsd el éjszakánkat, s a holnapot. Áldd meg tieidnek mindenfelé e világon, a rólad való bizonyságtételét. Erősítsd meg azokat, akik a te világosságod miatt szenvednek a sötétség hatalmától. És köszönjük, hogy várhatjuk a te visszajöveteledet, amikor nyilvánvalóvá válik, és mindent betölt majd a te világosságod és fényeskedik megváltottaidnak örökké. Köszönjük, hogy nevedben így imádkozhatunk: Mi Atyánk… Ámen.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájunkkal! Ámen.

 

 

       

    

 

 

 

Oldal: Adámi László igehirdetés sorozata 2. rész
Garai András NET Misszió - © 2008 - 2024 - garainyh.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat