Garai András NET Misszió

"Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

Hangfelvétel alapján utólag leírt igehirdetés

4. rész:

LABOSSA PÉTER MIHÁLY * Évkezdő igehirdetés-sorozat * CSÜTÖRTÖK

1Pt 4,1–19

ISTENRE FIGYELJETEK!

„Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét. Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába. De számot fognak adni annak, aki készül ítélni élőket és holtakat. Mert a holtaknak is azért hirdettetett az evangélium, hogy testben, emberi mértékek szerint ítéltessenek meg, de éljenek Isten szerint lélekben. Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok. Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös? Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.”

 

            Testvéreim a Jézus Krisztusban! Engem mindig megdöbbent ez az ige; hogy itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet, az Isten háza népén. Hogy az ítélet, amit várunk, az rajtunk kezdődik el. Döbbenetes, nem a világ ítélődik meg először, hanem mi kezdünk el megítéltetni. Isten adja, hogy az ő ítélő szava érjen el bennünket, és ne az ítélet. Az ítélő szó, az ige, ha elér bennünket, az változást munkál és megmenekülhetünk az ítélettől, hogyha valóban változás születik az életünkben Jézus Krisztus által. Ezért szól az ige, ezért szól sorozatban estéről estére. Ezért szól vasárnapról vasárnapra, bibliaórákról bibliaórákra az ige, hogy változzunk, hogy az ige ítéletét magunkra vehessük, hogy tudjon változni az életünk! Hogy tudjunk megszentelődni, hogy tudjunk növekedni, hogy akik még nem Jézuséi, azok tudjanak Jézuséi lenni!

Nagyon fontos tudnunk és látnunk és éreznünk azt, hogy mi a különbség a hívő ember és a hitetlen ember között; a hívő ember magatartása és a hitetlen ember magatartása között. Mert Isten gyermekének lenni mást jelent; aki Jézusé, az másként él.

Ma a Tescóban vásároltam, általában ott szoktunk bevásárolni. Azon tűnődtem délelőtt gondolkodva, forgatva a szívemben ezeket az igéket, estéről estére, amiket olvastunk, és ami alapján próbáltam közvetíteni Isten üzenetét; hogy vajon, ahogyan én ott tolom a kocsit, Barnabás fiúnkkal a kocsiban, vajon mi az, ami látszik vásárlás közben is az én életemen, hogy én Jézushoz tartozom? Mivel vagyok én „különb”, idézőjelben kell érteni ezt a „különb”-öt, nem nagyzolási dolog ez. Látszik-e rajtam az, hogy én Jézushoz tartozom, és miben különül el az én életem ettől a világtól. Karácsony előtt is voltam ott. Talán emlékeznek a testvérek, amikor idéztem azt is, hogy, mint egy tatárjárás utáni állapot fogadott egyik este, amikor tizenegy órakor kimentem oda. Döbbenetes, és talán ez az a különbség Jézushoz tartozni, hogy inkább nem veszem magamra azt a nyüzsgést, és azt mondom, hogy nem kell annyi karácsonyra, de nem akarok idegroncsként a karácsonyfa alá állni! Mert valahol az én életemben is, és akik, hiszem, Jézushoz tartozunk, valahol nem úgy megyünk vásárolni, – és ez az, ami talán különbözik a világi embertől –, hogy mindent, ami a szem-szájnak ingere, és mindenáron megszerezni hozzá a pénzt, hanem úgy tesszük fel a vásárlási dolgainkat is, hogy; Uram, mi az, ami szükséges? Mi az, amire valóban, ténylegesen szükségem van? Sok minden határt szab a mi életünknek, sok minden határt szab a mi vásárlásunknak. Valóban hiszem azt és élem azt, hogy Isten Jézus Krisztus által mutatja a szükségünket. Legegyszerűbb példája ennek az, hogy mindig megfogalmazódik az emberben valami, mert a lelkész is ember; mi az, amit venni kellene? Most azon töprengünk, hogy vegyünk-e egy nagy TV-t, vagy ne vegyünk? Nekünk egy egészen pici TV-nk van. Lehet, hogy most ez a példa egy kicsit sután hangzik, de mégis azt szeretném érzékeltetni, hogy igenis mutatja az Úr a szükséget. Egy pici, 31 cm átmérőjű TV-nk van, hangyás az egész; nem hiányzik a TV, de néha olyan jólesik megnézni egy-egy filmet. Vegyünk-e egy nagyobb átmérőjű TV-t, vagy pedig nem? És az az érdekes, hogy nagyon sokszor megtapasztaltuk azt, hogy Uram, van-e szükségünk valamire? És másnap reggelre már nem is volt eszünkben sem a dolog, és néhány nap múlva tértünk rá vissza a feleségemmel erre a kérdésre, hogy; tehát ez nem is fontos nekünk! Mert az Úr megmutatta számunkra, hogy ez nem fontos. Viszont a TV-vel kapcsolatban még ezt nem tettük és nem kérdeztük meg, ezért kérdés még számunkra ez. S én hiszem, érzem, hogy talán nincs olyan nagy szükség erre a TV-re. De, hogy értsük ezt a kérdéskört, miben más az életünk, miben más, miben látszik. Vagy ha arra gondolok, talán ebben, lehet, hogy éppen nem is látszik, de ahogyan válogatok; tehát nem annyira meghatározó ez számomra. De amikor a sorban állok, vajon mennyire látszik rajtam a türelmetlenség? A pokolba kívánom az előttem állót, meg azt, akinek tele van a kosara, mert mennyi apróságot vett, és hogy bírt ennyi mindent vásárolni! Még erre is volt pénze? Bizony, ott van olyan sokszor bennem is ez, és ez már viszont ugyanaz, mint ami a világban van! Leginkább, amikor Jézus békessége tölt el, meg arra gondolok, hogy lehetne beszélgetni a sorban, és tényleg beszélgetek is. Olyan csodálatosan el bír telni az a várakozási idő. Olyan csodálatos az, amikor a nagy feszültségben levő pénztárossal az ember néhány jó szót tud szólni, és visszamosolyog. És mintegy békesség szigete tud akkor lenni egy percre az a kassza körüli zűrzavaros időszak, és annak a pénztárosnak az a néhány perce. Tud töltődni, nem fantasztikus dolog ez, én nem vagyok olyan fantasztikus, de ezek is olyan apró dolgok, amelyek mutatják azt, hogy másak lehetünk, másként. És várják az emberek azt, hogy mi másak legyünk. Várják azt, hogy a változás, ami az életünkön végbement, az, – nem tudnak róla, de – felfigyelhetnek arra, hogy te miért nem vagy ilyen türelmetlen? Te miért állsz békésen, mikor mi már a tűkön ülünk, és tényleg a pokolba kívánunk mindenkit?

Anna Grétiét el kellett vinnünk egy csípő röntgenre, én vittem el, a feleségem otthon maradt. Én szoktam vinni a gyermekeket orvoshoz, és ennek az az oka, hogy legalább azt az időt is a gyerekek velem töltik. Fantasztikus dolgok tudnak történni egy-egy ilyen helyen. Egészen másként tárgyalnak az orvosok, és az asszisztensek is egy férfival. Aki volt már kórházban, az tudja ezt, hogy nagyon könnyen leseprik az embert. És megtapasztaltam azt is, hogy ezekben a helyzetekben az Úr készíti a beszélgetéseket és készíti azokat az alkalmakat, amikor önfeledten együtt tudok lenni a gyerekekkel, még ilyen helyen is. Rossz volt a számítógép, mindenki tűkön ült, és mindenki átkozta az egész kórházat. Polgármester asszonytól kezdve mindenkit szidtak ott. Én ott ültem és játszottam a kislánnyal, örültem annak, hogy együtt lehetünk. Az Úr adott békességet a szívembe, mert lehet másként is megélni ezeket a helyzeteket. Ez nem az én csodálatosságom, hanem az, hogy tényleg amikor engedem, hogy Jézus úrrá legyen az én türelmetlenségemen. Engedem, hogy úrrá legyen a bennem levő indulatokon, akkor tényleg úrrá tud lenni, és tényleg tudok másként. És akkor azt mondja az asszisztens, hogy apuka, hát ezt nem szoktuk meg, ezt nem így szoktuk meg. Hát itt mindenki átkozódik. Mondtam neki, hogy én meg örülök, hogy legalább tudtam a kislányommal játszani. Azt mondta, hogy ilyet ő még nem látott. Ez nem az én jóságom, hanem Jézus hatalma, hiszem.

És aztán tudnék olyanról is beszélni, amikor, bizony, indulatos vagyok, és nem látszik rajtam az, hogy én Jézushoz tartozom. Hanem pont éppen az ellenkezőjét képzeli valaki, aki talán ismer, s aki talán látta már azt, hogy békésebb is tudok lenni.

Hogyan éljük meg mi a Jézushoz való tartozásunkat? Milyen érzés számunkra a hitetlen környezetben lenni? Milyen hatással van ránk az, amikor nem szalonképes közösségbe megyünk? Amikor nem a bibliaórai társaink vannak mellettünk? Nagyon nehéz! Nehéz hallani. Nehéz hallani, amikor azt, akibe én a hitemet, bizodalmamat vetem; gyalázzák! Fáj hallani a gyalázkodást. Nekem fáj és látni azt, hogy lehetne ez másképpen is. Mit tehet ilyenkor az ember? A saját életemben az életváltozásnak, és ez a fontos dolog, hogy az ember valamelyest azért lássa magát. Nem, mint tükörben, – tükör által, homályosan látunk –, hanem azért lehet érezni azt, hogy van-e életváltozás. Saját életemben egyik jele az életváltozásnak, az, hogy amint korábban nagy haragra lobbantam dolgok miatt, most már talán nem haragra lobbanok, hanem fáj. És amiért dühöngtem, azért imádkozni is tudok. Persze, vannak olyan dolgok, amik most is nagyon hamar felhúznak. Amin még mindig van mit javítani. Amit még van odaadni Jézusnak, hogy cselekedjen és növekedjen az életemnek azon a területén. Hogy még közelebb legyek hozzá, hogy még inkább az ő irgalmába, kegyelmébe kapaszkodjak, hogy ne ragadjon el az indulat.

Tudsz-e testvérem, a körülötted levőknek beszélni mindarról, ami megváltozott az életedben? Megtérésed, az újjászületésed óta, mi az, ami változott? Mi volt az, amit el kellett hagynod? Mi volt az, amit nem lehetett összeegyeztetni Isten akaratával az életedben? Csak az tudja ezt elmondani, aki átadta, odaszánta az életét. Aki megtért, aki újjászületett, annak van bizonysága. Aki Jézussal éli az életét, az tudja azt elmondani a másik ember számára. S testvérek, nem teológiáról van szó, amikor bizonyságot akarunk tenni. Itt nem dogmatikáról kell beszélnünk. Hiszen nem mondhatsz el mást magadról, mint amit Jézus veled cselekedett! Már, most ha valaki nem szánta oda magát, akkor nem tud arról beszélni, hogy Jézus ezt velem cselekedte. Jézus, amit veled cselekedett, azt senki és semmi el nem veheti tőled, és minél többször elmondod, annál inkább erősödsz abban, az ő hatalmában. És minél inkább odaszánod az életedet, minél inkább hagyod, hogy nőjön benned, annál több megtapasztalásod lesz, annál több bizonyságod lesz, annál többször mondod el a benne kapott és benne megélt örömöt. A megváltozott életről örömmel beszélni; örömmel beszélni Jézus hatalmáról, szabadításáról, és a bizonyságtétel által is növekedni, növekedni!

Milyen módon viszonyuljunk a világhoz, mint Isten gyermekei? Két szélsőséges dolog létezik és sajnos, kísérthetőek vagyunk e téren. Elkülönülni a szennyes, a megbélyegzett, a bűnös, a vad, az erkölcstelen társadalomtól és világtól. Vagy a másik dolog az, hogy beolvadni. Mind a kettő szélsőség, és mind a kettőtől óva int bennünket Isten igéje. Mind a két út veszélyes. Hitünk hatástalan marad a környezetünkre, hogyha elszigetelődünk és csak a hasonszőrűekkel érezzük magunkat jól. És teljesen hatástalan marad a hitünk, hogyha beolvadunk a világba, és hasonlóképpen cselekszünk, hasonlóképpen gondolkodunk, mintegy asszimilálódunk a világhoz. Nem tudjuk kifejteni azt, ha elzárkózunk, azért; ha pedig beolvadunk, akkor azért, amire Isten elhívott bennünket. Kihívott a sötétségből, és ez csodálatos dolog, hogy kihív a sötétségből, és egyből küld is. Adja a világosságot, és ha bent van a szívünkben a világosság, akkor a világosság, az látszik. Egyből küld is bennünket. Nagyon veszélyes dolog tévesen értelmezni azt az igét – biztos emlékszünk rá –, hogy görögnek göröggé, a zsidónak zsidóvá lenni. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy igenis belefér ez abba, hogy elmenni és együtt iszogatni, s beszélgetni az Isten igéjéről. Persze ez csak egy példa megint, egy suta példa arra, hogy mi az, amit megengedünk, hogy beleférjen a görögnek görög, és a zsidónak zsidóvá lenni magyarázatba. Beolvadást jelent mindez, mert azáltal, ahogy én támogatom a másikat, ebben a szenvedélyében, vagy bűnében, ebben a rossz szokásában, vagy beidegződésében, azzal hiteltelenné teszem azt, amit akarok felé üzenni és mondani. Az elkülönülés és a beolvadás között kell megtalálni a helyünket ebben a világban. És ehhez nagyon fontos, és nagyon jó tudnunk János evangéliumának a 17. fejezetéből, a főpapi imádságból mindezt, amit Jézus mond:

„Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem e világból valók, mint ahogyan én sem vagyok e világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, mint, ahogy én sem vagyok e világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.”

Jézus tehát nem azt akarja, hogy kolostorba és szerzetesrendbe vonuljunk és elkülönüljünk. Jusson eszünkbe a só és világosságnak a példázata. Sóként jelen lenni. Ízesítésre kell gondolnunk; hogy a keresztyén megfűszerezi, megízesíti a környezetét? Sóként van jelen. Hanem pontosan azért, úgy vagyunk jelen, mint annak idején a szó szoros értelemben használt képnél, hogy a só a húsban beinduló rothadási folyamatokat gátolta meg. A keresztyén úgy van jelen ebben a világban, hogy a romló, rohadó erkölcsi folyamatokat megállítsa a világosságával! Így kell ezt látnunk, és ehhez, hogyha valami el van zárva, ha most a só képénél maradunk, a konyhaszekrényben a só nem fejti ki az ízét. A levesben már igen, kifejti. A konyhaszekrényben nem tudja meggátolni azt, hogy a hús megbüdösödjön. Viszont, ha a húsra rádörzsöljük, akkor igen. A só nem veszti el az ízét, mert ez olyan só. Jézus nem veszti el az ízét, és a hatalmát, és az erejét! Mint minden példa, kicsit sántít, nem kell erre gondolnunk. Mert ugye, mondja Jézus azt is, hogy a só megízetlenül, és csak arra jó, hogy kidobják és tapossanak rajta az emberek. Ezt arra mondja, hogy igen, fel tudunk hígulni, de hogyha valóban ő küld bennünket, ha valóban az ő erejéből élünk és ő tart meg bennünket, ő megtart bennünket és küld bennünket; akkor valóban jelen tudunk lenni, úgy, mint só, és mint világosság. Jézus meg akar tartani, és meg tud tartani. És szükségünk van a küldetésre, és arra, hogy menjünk. Menjünk, és mondjuk az embereknek. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy milyen módon viszonyulnak hozzánk, milyen módon viszonyul a környezet a hajthatatlan hívőkhöz. Azokhoz, akik határozott módon kiállnak Jézus mellett, és Isten igéje mellett. Abból nem engedünk se jobbra, se balra.

A negyedik vers, amit olvastam, a negyedik fejezet negyedik verse: „Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem futtok velük a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.” Miért? Mit tesz a világ? Irritálja őket az a világosság, amivel az ember, Jézus Krisztus által rendelkezik. Haragusznak, meg megvetik, mert nem futnak együtt mindazokban a dolgokban; nem vesznek részt azokban a hazug, gonosz, sötét, parázna, tisztátalan cselekedetekben, mint amikben azok az emberek részt vesznek. S ezért kiközösítik, ezért megvetik. A hitvalló embert az élete miatt megvetik, ezt mondja ki az ige. De csak azt vetik meg, azt utasítják el, akinek látszik ez a hite. Aki valóban megtartja azt, amit az Úr igéjéből meghallott. Látnunk kell azt, hogy a világ hogyan viszonyul, és nem kell messzire mennünk, hiszen Jézus mondja, hogy a világosságot a sötétség nem fogadta be. Ahol a világosságnak a legkisebb szikrája is jelen van, egy cselekedetben, egy életben, egy mondatban, ott a sötétség azt próbálja kiszorítani és elnyelni. Ha most itt lekapcsolnánk a villanyt, akkor egy öngyújtó fényében is már valami derengene. Egy csillagszóró szikráinál is már valami derengene. A sötétség a legkisebb világosság ellen is van. Na már most, ha valakiben a hitnek egy pici kis szikrája is pislákol, és valahol ennek a gondolkodásában, a kifejezésében, az életvitelében mutatja ennek a jelentőségét, kifejez valami álláspontot, ha ott sötétség van, és sötétség ellen teszi, a sötétség be fog indulni rá. El akarja nyelni, nem fogja elfogadni, és ezt sok-sok féle formában kifejtheti, ezt az ellenállást. Nyílván e mögött a Sátán áll. A Sátán az, aki az embereket eszközként felhasználja abban, hogy elnémítsa a világosságot; hogy kioltsa a pislákoló hitű embereket, és mindazokat, akik világítani akarnak, akik Jézus Krisztus fényét hordozzák az életükben. Tiszta élettel egyfajta megbotránkozást lehet kiváltani. A világosság legkisebb szikrájánál is látszik a sötétség, és már nincs sötétség! A sötétség cselekedeteire fény derül. A sötétséget irritálja a világosság; a legkisebb megnyilatkozása is a világosságnak. Ezért van az a borzasztó ellenállás sok emberben az ige iránt. Ezért van az, hogy nagyon sokan, ahol talán vegyes házasságban élnek a testvérek, és még nincs hitben a másik, vagy nincs hitben a gyermek, vagy nincs hitben a szülő, ezért van az, hogy rettentő módon ellenáll a világosságnak.

Vajon mi az, amit tenni kell egy keresztyén embernek, hogy beilleszkedjen a környezetébe a munkahelyén. Hogyan vetjük fel ezeket a kérdéseket? Mennyire kell, és mennyire lehet beilleszkedni Isten gyermekeként egy adott társaságba és környezetbe? Mennyire és hogyan fogom tudni azt elérni, hogy elfogadjanak? És úgy tegyem ezt, hogy ne tagadjam meg az Urat, a bennem levő világosságot? Volt-e már testvérem, hogy megbotránkoztak a hited miatt? Megbotránkoztak amiatt a körülötted levők, munkatársak, vagy talán szomszédok, vagy ahol éppen voltál, mert nem vettél részt valamiben, amiben részt kellett volna venni őszerintük, valamilyen sötét cselekedetben. És ebből következik az, ami a kisázsiai gyülekezeteknek is kijutott, hogy pontosan a hitük, a nézetük, az elképzelésük, és a Jézushoz való ragaszkodásuk s a világosságban való járásuk miatt; mert kiderül a világosságban való járás mellett, hogy mi a sötétség cselekedete, összes gonoszsága, mindenre fény derül. Pont emiatt érte őket szenvedés. Hát, mi az, ami történik, és talán ezt már mondtam? Amikor valaki valami bűnt követ el, akkor valaki leleplezi. Valaki lop egy kerékpárt, akkor itt, – amikor éppen üldöztem egyik nyári alkalommal a bicikli tolvajt, – akkor mit csinál az ember? Menekül, és próbálja meg nem történté tenni. Csak azért nem dulakodtam azzal az emberrel, mert akkor már két gyerekem volt, és nem akartam, hogy valami bajom essék. De az az ember, az legszívesebben engem meggyilkolt volna. S legtöbb esetben ez történik. Eltüntetni azt, aki rájött az én bűnömre. Eltüntetni azt, aki világosságra hozta az én bűnömet. És ez bizony, annak az ember számára, aki a világosságul ott van, a világosság eszközeként, bizony sokszor testi, szellemi, fizikai fájdalommal is jár.

Mi lehet az oka a szenvedésnek az életünkben? És nagyon fontos erre a kérdésre válaszolni és látni azt, hogy milyen fajta és féle szenvedések vannak a mi keresztyén életünkben. Mert nem mindegyik szenvedésünknek az oka az, hogy Jézus Krisztus a mi életünknek az Ura. Lehet szenvedni. Ezt tanulják a konfirmandusok is, hogy minden rossz oka a bűn. Miért van a világon betegség, ínség, háború, ha Isten gondot visel? Ott van rá az egyértelmű válasz: minden rossz oka a bűn. Az, hogy valaki vétkezik, az, hogy én vétkezem, ennek következménye van. Az, hogy valaki karambolozik, az a legegyszerűbb válasz erre: elnézte a táblát, nem tartotta be a törvényt. Ha betartotta volna a sebességkorlátozást, az útviszonyoknak megfelelően közlekedett volna, akkor nem lett volna ez a baleset. Bűnt követett el, vétkezett, áthágta a törvényt. Ezért nyomorúságot, szenvedést okozott. Ugyanígy, ha saját magam életében valamit elmulasztok, nem törvény szerint teszek, akkor az szenvedéssel telíti el az életemet. Hát a bűn miatt lehet szenvedés az én életemben.

A 15. versben valami ilyesmit fogalmaz meg: „Közületek tehát senki sem szenvedjen, mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, mint más dolgába avatkozó.” Tehát ez az, amikor a saját magam vétkei miatt van nyomorúság és szenvedés az én életemben. Az én bűnös életemnek a következménye az, hogy szenvedek.

A másik dolog az, amikor a próba miatt; és itt a 12., 14. verseket szeretném felolvasni: „A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támad közöttetek, – megpróbáltatásról beszél – ne háborogatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.” Ez az, amit a világ nem ért. Ütjük-vágjuk a hitéért, és mégis boldog! Az egyik film jut az eszembe. Az első keresztyének idejéből volt, azt hiszem, az a címe, hogy Palást. A római arénában ott vannak és küzdenek, és miközben várják a halálos ítéletüket, a keresztyének énekelnek a börtönben! S a csodálatos, Istent dicsőítő éneket hallja a küzdőtéren küzdő, és ez ad erőt számára, hogy az oroszlánok, és a vadállatok karmában ott legyen, és ne legyen félelme. És ott a mosoly az arcukon! A szenvedés tüze; próbáról beszél az igénk. Nagyon sok esetben nem tudjuk az okát, hogy mi az oka a szenvedésnek, és mi, miért történik az életünkben. Jób esetében sem tudhatjuk, s a Prédikátor könyvében, a 9. fejezet 2., 3. versében is olvashatunk ezzel kapcsolatosan igét: „Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal; azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől. Rossz dolog az, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit.” Próbák vannak a mi életünkben, és a próbára is ott van az, hogy az aranyat a tűz próbálja. Hogy kinek és mikor következik próba az életében, nem lehet tudni. S úgy gondolom, hogy ez nem is úgy van, hogy kívánhatjuk a próbát. Úgyis jönnek az életünkben ezek a helyzetek, mindenkinek az életében.      

Van itt azért egy nagyon fontos dolog, hogy sok esetben azt lehet tapasztalni, hogy a szenvedés, az valami kiváltságot jelent a hívő ember életében. És itt van egyfajta hamis elképzelés, amit szeretnék eloszlatni. Ne kísértsen meg bennünket, hogy ha valaki szenved, akkor egészen biztos, az Úrért szenved. S a szenvedésből lehet teológiát is gyártani. Teológiát is lehet csinálni. Azt is lehet mondani, hogy a legjobb hívő az, aki a legtöbbet szenvedi az életében. És én már hallottam olyan imádságot, nem itt; valaki azt mondta, hogy: Uram, add a szenvedés tüzét! Mert, ott abban a környezetben, abban a közösségben ez a hamis nézet volt, hogy aki minél többet szenved, az az igazi keresztyén! Úgy gondolom, hogy sokan a saját elrontott életüket akarják így igazolni. Szenvednek, és ezért azt állítják fel mércének, hogy aki szenved, az az igaz hívő. Különösen a középkorban volt ez jellemző, amikor önsanyargatással, mazochizmussal, önkínzással érték mindezt el. De ma is nagyon sokan hiszik, hogy a szenvedés által jobb hívővé lesznek. Testvérek, biztos, hogy a szenvedésben – s a szenvedésnek van egy ilyen fajta értelmezése, – hogy közelebb kerüljek az Úrhoz, de amikor jön a fájdalom, akkor az ember, lehet, hogy megtagadja az Urat. Én olyan hívővel is találkoztam már, aki azt mondta, hogy most imádkozz te, mert én már nem bírok imádkozni, annyira fáj! Isten útjai kifürkészhetetlenek, érthetetlenek oly sokszor számunkra. De ő a szenvedésnél is szeretne jelen lenni és szeretne segíteni. Szeretne bennünket megtartani.

Vannak pozitívumai a szenvedésnek. „Aki testileg szenved, az elszakad a bűntől”, azt mondja az ige. A bántás, ami éri a hite miatt, az visszajelzés az életének a világosságáról. Hát azt mondja az ige, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől. Hát ott, ezeket a kisázsiai keresztyéneket azért verték meg, mert nem ment el inni velük; például. De ez számára örömöt adott. Lehet, hogy kék meg zöld volt, és lerúgták az egyik szervét, de mégis örömöt adott, hogy az igazság mellett ki tudott tartani. És békessége volt belül, lehet, hogy sajgott a szíve, lehet, hogy sajgott mindene, de a lelke békességben volt. Mert bizonyos szempontból igazolta az ő életét. Bármilyen furcsa is ez, ilyen jutalma volt ennek, hogy ő kitartott. Jézus nem azt mondja, hogy diadalmenet a keresztyén élet, hanem azt mondja, hogy „boldogok vagytok, ha énmiattam üldöznek titeket.” És ez a boldogság nem azt jelenti, hogy örömmel beugrok a tüzes kemencébe, hanem kiállok az igazság mellett, és békességem van. Békességem van, hogyha az Úr akaratát teszem. És nem megyek se jobbra, se balra, és nem tántorodom meg. A szenvedés kipróbálttá tesz. A szenvedés értelme, hogy minél közelebb kerüljek Jézushoz. Minél inkább belé fogózzam, és hozzá kiáltsak. Sokszor látom a saját életemben is azt, hogy feladjuk. Panaszkodunk ahelyett, hogy odamondanánk, ami sért, ami bánt, ami fáj, akinek van hatalma ezek felett; Jézusnak. Odavinnénk a dolgainkat.

Mi a különbség aközött, aki Jézusért szenved, és aközött, aki a saját bűnei miatt? A 14. versben van erről szó. „Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért.” Akit saját maga butaságáért, úgymond üldöznek és vetnek meg, annak nincs békessége, testvérek. Az mindig keresi azt, hogy hogyan lehetne békessége. Egy érdekes dolgot szeretnék itt felvetni. Tegnap is politizáltam, ma is; de hát ez előttünk van, és lehet látni. Az SZDSZ szerencsétlen módon, a Mi Atyánknak azt a mondatát tűzte választási plakátjára, hogy: Jöjjön el a te országod! – helyett: Jöjjön el az én országom! Felháborodtam, de elgondolkodtam, pont az ige kapcsán, hogy igazából véve örülök annak, hogy ez így kijött. Mert azt jelenti, hogy az SZDSZ és az emberek félnek attól, hogy a keresztyéneknek még mindig van erejük, és ez az erőtlennek mondott és látott, – általunk is, – magyar keresztyénség – de még látnak emberek erőt benne. Bizonyos szempontból ez egy ilyenfajta visszajelzés is lehet számunkra. Nem akarom én ezt a javukra magyarázni, egy pillanatig sem, ne értsük ezt félre. De az, hogy ezek a visszajelzések a mi hitünkre jönnek, hogyha valóban megéljük a hitünket, és ha az bántásként jön vissza, és tényleg Jézusért teszünk és élünk, akkor, ezek a visszajelzések, ezek számunkra eligazítások. Azt mondhatom, a támadás visszajelzés, és ahol harc van, ott van visszajelzés is. Nagyon fontos azt tudnunk, hogy ne a saját magunk ballépései miatt, hanem Jézusért, és ezt fontos tudni.

A szenvedés ellene mond az örömnek? Ez is egy fontos kérdés kell, hogy legyen a mi életünkben. Mert én úgy gondolom, hogy a legnagyobb problémánk az, hogy örömtelen a mi keresztyénségünk, és nem csak a miénk, hanem az enyém is az! Ez a levél nagyon sokat beszél az örömről is. Az 1 Péter 1,8-ban is van erről szó: „Szenvednek, de közben dicsőítik, dicsőült örömmel örvendeznek, ezt mondja az ige. Nem gyanús az, testvérek közöttünk, ha valakinek füléig ér a szája és lelkendezik? Én olyat is hallottam, hogy ez szektás, ez az ember. Pedig a keresztyén ember, örömöt hordozó ember.  A szenvedések, a nyomorúságok közepette is, örömre van hivatva; mert Jézus tartja az életünket. S az én örök életem, üdvösségem nem a környezetemtől függ, és nem a kormányok váltásától, vagy pártoktól függ, hanem az én örömöm, az én üdvösségem Jézus Krisztusban van; az az alapja. Örömteli keresztyénség, növekedő, megszentelődő és örömteli keresztyénség. Isten lehetőségként adja ezt számunkra. És én szeretném megkérni Anitát, hogy amit Isten a szívére helyezett, azt most mondja el nekünk!

Labossáné Kővágó Anita alábbi bizonyságtétele meg is hallgatható honlapunkon!

„Igyekszem röviden szólni. Egész héten azon tusakodtam, hogy vajon kiálljak-e ide, a testvérek elé és elmondjam-e azt, ami bennem van. És azt gondoltam, hogy nem. De Isten Lelke nem hagyott nyugodni és ma teljesen világosan közölte velem azt, hogy igenis, ki kell állnom. És azt kérem a testvérektől, hogy most ne úgy nézzenek rám, mint az igazgatólelkész feleségére. Lehet, hogy nehéz ettől elvonatkoztatni, hanem nézzenek rám úgy, mint egyszerű gyülekezeti tagra. Én szeretném azt megosztani a testvérekkel, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy örvendező keresztyénség. Ugyanis engem az örvendező keresztyének vonzottak oda az Úr Jézushoz! Én 18 éves voltam, amikor elkezdtem keresni az Urat, és nem volt semmi különösebb problémám, nyomorúságom, ami miatt kellett volna, hogy Jézusra találjak. De hát láttam, hogy vannak olyan hívő emberek, olyan keresztyén emberek, akik egyszerűen boldogok. Nem nyavalyognak, nem panaszkodnak, tele van az életük örömmel, békeséggel, és bár én alaptermészetemben vidám voltam, mégis úgy gondoltam, hogy hiányzik valami; ez a békesség, ez az öröm. És tudatosan elkezdtem imádkozni az Úrhoz, hogy ezt munkálja az életemben. Hogy segítsen, hogy valóban ő legyen az Uram, és én is lehessek ilyen örvendező szívű, hívő ember, keresztyén ember. És amikor néhány hónappal később én is átadtam az életemet az Úr Jézusnak, akkor megtapasztaltam azt, hogy tényleg lehetséges, és tényleg egy plusz az, hogy ha az ember az Úr Jézussal jár az úton, mert valóban ott van. Aztán teltek az évek, és valahogy ez az első szeretet nagy lángja, meg ez az öröm, egy kicsit megkopott. És egyre halványabb lett. És egyre jött a panasz, a nyugtalanság, a szeretetlenség, és úgy éreztem, hogy átmentem ilyen jó vallásosba. És azért mondom el mindezt, mert úgy látom, hogy a mi hívő életünknek, vagy a mi keresztyén életünknek ez az óriási hibája. Megtérünk, újonnan születünk, nagy a lelkesedésünk, elindulunk, aztán megállunk, és úgy visszamegyünk a vallásos szintre, és megelégszünk azzal, hogy vallásosak vagyunk. Egy ideig én is így voltam, aztán az Úr újra ébresztőt fújt, és kimozdított ebből az állapotból. És azért nagyon hálás voltam. És amikor átmegyek most is egy kicsit ilyen vallásosba, akkor nagyon-nagyon nagy szükségem van akár a férjem figyelmeztetésére, vagy más hívő testvérek figyelmeztetésére, és elsősorban az Úr igéjére, hogy felrázzon, és ébresztőt fújjon. S én azt gondolom, hogy ez egy olyan csodálatos lehetőség, hogy itt volt a reformációi sorozat, itt volt az ádventi sorozat, a karácsonyi ünnep, és most itt van egy újév kezdő sorozat; de mi történik velünk? Tehát, hogy történik-e velünk valami? Mert olyan jó volt hallani azt, hogy növekedjetek, meg hogy engedelmeskedjetek, meg szentek legyetek, meg figyeljetek az Úrra, de hogy ha csak így meghalljuk, és aztán nem történik semmi, akkor igazából hiábavaló volt az egész hét. Hiábavalóak ezek az igehirdetések. És én azért is gondoltam, és azért nem hagyott Isten valószínűleg, nyugtalanított, hogy ide kiálljak, hogy ezt mondjam el a testvéreknek, hogy valahogy azt kell kérni az Úrtól, hogy késszé tegyen minket arra, hogy akarjuk ezt a változást. És hogyha akarjuk, akkor merjünk erről bizonyságot tenni, akár úgy is, hogy itt maradunk és beszélgetünk arról, hogy kiben mit végzett el az Úr ezen a héten. Hogy merjük egymást megismerni, merjük megosztani mindazt, ami bennünk van; amit elvégzett Isten. Mert, hogyha így önmagunkban maradunk, és nem osztjuk meg azt, amit Isten elvégzett bennünk, akkor előbb vagy utóbb, de elkezd haldoklani a lelkünk, és az lesz a vége, hogy meghal! És én azt remélem, és a magam számára, és mindannyiunk számára, hogy tudjunk ilyen örvendező keresztyének lenni, a nyomorúságok és a szenvedések ellenére. Egyikünk se tökéletes, nyilván, hogy vannak hibáink és vannak bűneink, amiket Isten próbál faragni. De amit megtapasztalunk az ő szeretetéből, a nagyságából, azt ne titkoljuk el egymás elől, hanem merjük elmondani, mert így növekedhetünk és egymás hite által is tudunk épülni. Így kérem és imádkozom azért, hogy az Úr végezze el mindannyiunkban ezt, hogy akarjunk növekedni, akarjunk szentek lenni, akarjunk engedelmeskedni, akarjunk ráfigyelni és akarjuk ezt megosztani egymással. Köszönöm szépen.”

Labossa Péter Mihály igazgatólelkész folytatja imádsággal;

majd az évkezdő imahét úrvacsoraosztással fejeződik be.  

Imádkozzunk! Uram, köszönöm azt, hogy újat szeretnél, meg akarsz újítani engem és mindannyiunkat, személy szerint. Köszönöm, hogy adod a növekedés lehetőségét, egyszülött Fiad, Jézus Krisztus által. Köszönöm, hogy az ige által meg akarod szentelni az életemet. S köszönöm azt, hogy a bűnbocsánat drága ajándékával örömre akarsz hívni. Uram, add, hogy tudjunk benned örvendezőek lenni. S az öröm túláradjon a falakon, túláradjon a templomfalakon, túláradjon a gyülekezeti terem falain, túláradjon az otthonainkon. S ennek az örömnek, add, hogy legyen vonzása. Így készítsd mindannyiunk számára ezt az örömöt. Add, hogy tudjunk benned örvendezőek lenni. Így tudjuk betölteni küldetésünket, amire hívtál bennünket. Uram, így munkálkodj bennünk, szent igéd és Szentlelked ereje által. Jézus Krisztusért kérlek, hallgass meg. Ámen.        

 

 Vége az igehirdetés sorozatnak!

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 72
Tegnapi: 90
Heti: 327
Havi: 1 366
Össz.: 142 056

Látogatottság növelés
Oldal: Labossa Péter igehirdetés sorozata 4. rész
Garai András NET Misszió - © 2008 - 2017 - garainyh.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »